Minek ide ügyvéd?!
avagy miért jó, ha van ügyvédem a közös tulajdon megszüntetése során?

A címben szereplő kérdés megválaszolása látszólag egyszerű, hiszen azt gondolhatnánk, hogy az ügyvéd eleve csak olyan ügyfelekkel találkozik, akik ügyvédet keresnek annak érdekében, hogy ügyükben szakszerűen ellássa jogi képviseletüket. Ez persze többnyire így is van, az viszont egyáltalán nem jelenthető ki, hogy aki ügyvédet keres valóban tisztában is van az ügyvéd nyújtotta jogi képviselet mibenlétével, az abban rejlő lehetőségekkel és annak minden előnyével.

 

Alkalmanként kapunk olyan megkereséseket, amelyek arról szólnak, hogy az ügyfél „már mindent összeállított” a közös tulajdon megszüntetése iránti  per megindításához, és csak be kellene adni ezt a „mindent”. Előfordul olyan is, amikor „csak” az lenne az igény, hogy a tulajdonostársnak írott levelet már elkészítette maga az ügyfél, de „le kellene pecsételnie egy ügyvédnek”, mert így biztosan nagyobb súlya lesz, amikor a címzett megkapja. Ezek azok az ügyek, amelyekben ügyvédi irodánk biztosan nem tud közreműködést vállalni.

 

A kérdés megválaszolását annak áttekintésével érdemes kezdeni, hogy tisztázzuk, milyen eljárások keretében van egyáltalán lehetőség az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetésére. Alapvetően két, egymásra épülő, a fokozatosság elvét szem előtt tartó eljárást kell megkülönböztetnünk: az egyik a perenkívüli egyeztetés, míg a másik a közös tulajdon megszüntetési per. Kijelenthető, hogy mindegyik szakaszban szükség lesz ügyvédi közreműködésre. Nézzük meg, hogy miben áll ez a közreműködés és, hogyan jelennek meg az ügyvédi képviselettel járó előnyök az osztatlan közös tulajdon megszüntetése kapcsán.

 

A perenkívüli egyeztetés az a szakasz, amivel minden közös tulajdon megszüntetési folyamat kezdődik. Leegyszerűsítve, ez az a fázis, amikor megkeressük a többi tulajdonostársat, jelezve, hogy ügyvédi irodánk megbízója meg kívánja szüntetni a közös tulajdont, egyúttal pedig az ügyfél megbízói utasítása alapján javaslatot teszünk a közös tulajdon megszüntetésének módjára. Az ügyvéd a megbízója utasítása szerint jár el, azonban annak helyességét, ésszerűségét mérlegelve, szakmailag helyes irányt mutat a megbízónak, a megfelelő mederbe terelve ezáltal az ügyet.

 

Amennyiben a felek között a kapcsolatfelvétel eredményeként kialakul a konszenzus és létrejön a megállapodás a közös tulajdon megszüntetéséről, szinte bármilyen megszüntetési módot is választanak a felek, szükség lesz egy vagy több olyan okirat elkészítésére, mely ügyvédi ellenjegyzés köteles, azaz itt is szükség van ügyvéd bevonására. Nemcsak az ügyvédi ellenjegyzés kötelező volta indokolja azonban az ügyvéd bevonását, hanem az ügy komplex szakmai rálátást igénylő professzionális menedzselése is, majd az így létrejövő konszenzus formailag és tartalmilag megfelelő dokumentálása és annak gyakorlati végrehajtása.

Az ügyvéd bevonása azonban a kötelező esetektől függetlenül is számos szempontból előnyös. Így egyrészt az ügyvéd rendelkezik azzal a jogi szaktudással, mely minden tévhittel ellentétben nem helyettesíthető a mesterséges intelligenciával, másrészt pedig a szaktudás mellett legalább ilyen fontos a hasonló ügyekben szerzett szakmai tapasztalat, hiszen a jog világában az elmélet és gyakorlat sokszor jelentősen elválik egymástól.

 

Abban az esetben, ha a perenkívüli egyeztetés nem vezet eredményre, a közös tulajdon megszüntetése iránti per megindítására kerül sor. Már eleve vannak olyan ügyek, ahol a Polgári Perrendtartás által előírt módon kötelező a jogi képviselő eljárása, azaz ügyvéd bevonása nélkül a perben a fél közvetlenül nem járhat el. Ilyenek például a harminc millió forintot meghaladó pertárgy értékű ügyek, melyek törvényszéki hatáskörbe tartoznak.

 

Természetesen a peres eljárásban is igazak a perenkívüli szakaszban felsorolt előnyök, azaz a szaktudás, a gyakorlati tapasztalat, sőt ez utóbbi még nagyobb jelentőséget kap a bírósági fórumokon való igényérvényesítés során.

 

Vannak tehát olyan lépések a közös tulajdon megszüntetésének folyamatában, amelyeket az abban résztvevők ügyvéd bevonása nélkül is, önállóan menedzselhetőnek gondolnak. Ennek a hiánya azonban gyakran csupán később, az eljárás olyan szakaszában jelentkezik, amikorra az ügy már helyre nem hozható hátrányokat szenvedett el.

De milyen további előnyei lehetnek még az ügyvéd bevonásának?

A fentieken túl talán kevésbé nyilvánvaló, de kétségtelenül elérhető előnyök ügyvéd megbízása esetén a következők:

 

  • A jogi képviselő az ügyfél helyett jár el: A jogi képviselő mind a perenkívüli egyeztetés, mind a peres eljárás szakaszában az ügyfél helyett jár el, azaz az ő utasítása alapján, az ő érdekeit képviselve a nevében, helyette teszi meg a szükséges és lehetséges jognyilatkozatokat. Ez azt jelenti, hogy a közös tulajdon megszüntetésének teljes folyamatában minimalizálható az ügyfél személyes közreműködése az olyan, számára nem vágyott, lehetséges konfliktusokkal járó helyzetekben, mint például a tulajdonostársakkal való egyeztetés. A jogi képviselő a peres eljárás teljes szakaszában is el tud járni az ügyfél helyett, részt tud venni a tárgyalásokon, akár a szakértői szemléken. Ezen helyzetek alól egyetlen kivétel a fél bíróság általi személyes meghallgatása. Összességében elmondható tehát, hogy az ügyvédi közreműködés sok időt, költséget és nem utolsó sorban sok, a személyes közreműködéssel együtt járó feszültséget, lelki megterhelést tud megspórolni az ügyfél számára.
  • Hatékonyabb kommunikáció: Az ügyvéd a hasonló helyzetekben szerzett tapasztalat birtokában általában koncentráltabban, pontosabban, ennélfogva pedig hatékonyabban tud kommunikálni az ügyben részt vevő többi féllel. Különösen igaz ez, ha más felek is jogi képviselővel járnak el, vagy ha már bírósági eljárás van folyamatban és a bírósággal is folyamatosan kommunikálni kell. Ilyen esetben az ügyvédi közreműködés mindenképpen hatékonyabbá teszi a kapcsolattartást, az ügyfél érdekeinek képviseletét, ennélfogva pedig jelentősen lerövidítheti egy-egy jogvita megoldását, amivel valójában nem csak időt, de pénzt is meg tud spórolni az ügyfél.
  • Érzelmi tehermentesítés: Tapasztalataink szerint az ügyfél érzelmi tehermentesítése a jól végzett ügyvédi munka pozitív mellékhatása, járulékos következménye. Sokszor tapasztaljuk – mint ezt korábbi bejegyzéseinkben is kifejtettük -, hogy a jogvita megoldása útjában maguk a felek állnak, az ő személyiségük, válaszreakció-készletük, attitűdjeik meghatározóak. Aki a mindennapi életben kerüli a konfliktusokat, az egy jogvitában is konfliktuskerülő lesz, így bizonyosan halogatni fogja a jogvita megoldásához vezető lépések megtételét. Mivel munkamódszerünk alapján a szigorú jogi értelemben vett tényállás feltárása mellett az ügy megismerése kiterjed a jogvitát megalapozó emberi konfliktusok mibenlétének, okainak és motívumainak feltárására és megértésére is, kijelenthető, hogy a jogi képviselet ellátásával együtt emberi, érzelmi támogatást is nyújtunk az ügyfélnek azáltal, hogy helyette eljárva, kivesszük őt a konfliktus középpontjából, ezáltal pedig mentesítjük a jogvitával, a konfliktussal szükségszerűen együtt járó érzelmi terhek alól.

Amennyiben Ön is azon gondolkozik, hogy ügyvédet vonjon be ügyének megoldásába, kérjen mielőbb konzultációs időpontot ügyvédi irodánktól annak érdekében, hogy hatékony, teljes körű jogi képviseleti szolgáltatásainkkal le tudjuk venni a terheket az Ön válláról is a közös tulajdon megszüntetésének folyamatában.

Scroll to Top