Bejelentővédelmi ügyvéd

Az Ön cégét is érinti a Bejelentővédelmi törvény?

Ne mulassza el a határidőt, segítünk
a törvényi megfelelésben!

Miről szól a Bejelentővédelmi törvény?

2023-tól a korábbi jogi szabályozás megváltozott, így a vállalkozások egy körének kötelezően előírja a Panasztörvény, hogy a munkáltatónak bejelentővédelmi rendszert kell létrehoznia és üzemeltetnie.

Míg ez korábban csak lehetőség volt, idén már kötelező az érintett vállalkozások számára.

(2023. évi XXV. törvény, Panasztörvény)

Kinek kell ezzel foglalkoznia?

Azoknak a munkáltatóknak, akik legalább 50 főt foglalkoztatnak*.

*azokra az egyéb jogviszonyokra is érvényes, amelyek természetes személy foglalkoztatására irányulnak.

Mikortól kötelező megfelelni?

Legalább 250 főt foglalkoztató munkáltatóknak: 2023. július 24-től

Legalább 50 főt foglalkoztató munkáltatóknak: 2023. december 17-től

Hogyan lehet megfelelni?

A munkáltató alapvetően két lehetőség közül választhat.

A munkáltató saját maga építi ki és működteti a bejelentővédelmi rendszert. Ebben az esetben neki kell biztosítania minden tárgyi és személyi feltételt, valamint a pártatlan elbírálást a szervezeten belül.

A munkáltató BEJELENTŐVÉDELMI ÜGYVÉDET bíz meg a feladatok ellátásával, így egy gyakorlott ügyvédi iroda tudja ellátni a feladatot és biztosítani a jogszabályoknak való megfelelést.

Az Ön cégénél is csak elenyésző számú panaszra lehet számítani?
Meg szeretne felelni a törvényi előírásoknak, de nem akar hosszútávon sokat költeni?

A foglalkoztatók jellemzően nem tudják előre megbecsülni, hogy hány bejelentésre kell számítaniuk, hiszen korábban nem volt belső visszaélés-bejelentési rendszerük, ezért sok esetben bizonytalanok, hogy melyik szolgáltatót, melyik szolgáltatáscsomagot válasszák.

Éppen ezért kidolgoztunk egy olyan rendszert, amely hathavonta jelentős díjkedvezménnyel honorálja azt, ha a bejelentések száma az előző hat hónapban alacsony volt.

A részletekért, a kedvezményekért, kérje ajánlatunkat! 

Ajánlatunk csak limitált ideig,

2023. december 17. napjáig történő szerződéskötés esetén érvényes.

Szolgáltatáscsomagok

A Perecz Ügyvédi Iroda a Budapesti Ügyvédi Kamara bejelentővédelmi ügyvédi nyilvántartásában szereplő ügyvédi iroda.

Szolgáltatásainkat az ország egész területén nyújtjuk.

Basic

  • dedikált e-mail cím biztosítása a bejelentések megtételéhez
  • a bejelentések fogadása
  • a bejelentés megtételével összefüggő törvényi kötelezettségek teljesítése
  • a bejelentések továbbítása a foglalkoztató részére
  • kapcsolattartás a bejelentővel, tájékoztatás a lefolytatott vizsgálat eredményéről

Basic+

  • minden, amit az S csomag tartalmaz
  • közreműködés a panaszok kivizsgálásában, eseti jelleggel, a foglalkoztató döntése alapján

Premium

  • minden, amit az S csomag tartalmaz
  • a teljes kivizsgálás lefolytatása

Mi az a bejelentővédelmi rendszer?

A visszaélés-bejelentési rendszerben a foglalkoztatással, a foglalkoztató működésével összefüggő jogellenes vagy jogellenesnek feltételezett cselekmények, mulasztások, illetve egyéb visszaélések jelenthetők be.

A bejelentővédelmi rendszer esetén többek között az alábbiakat kell biztosítani:

  • Folyamatos rendelkezésreállás
  • Teljes anonimitás biztosítása
  • Jogszerű dokumentum- és adatkezelés
  • Folyamatok és bejelentések visszakereshetősége és nyomon követhetősége
  • Szaktudás a bejelentések szakszerű és pártatlan kivizsgálásához

Hogyan tud segíteni egy bejelentővédelmi ügyvéd?

A törvény lehetőséget biztosít a vállalkozások számára, hogy a rendszer kialakítása és annak jogszabályoknak megfelelő működtetése helyett egyszerűen egy bejelentővédelmi ügyvédet bízzanak meg. Ez esetben az összes feladatot az ügyvédi iroda látja el.

Miért érdemes bejelentővédelmi ügyvédet megbízni?

  • Ismeri az aktuális jogszabályi környezetet
  • Folyamatosan nyomon követi a jogszabályi változásokat
  • Rendelkezik a rendszer működtetéséhez szükséges szaktudással
  • Rendelkezik a bejelentővédelemre vonatkozó minősítéssel
  • Külső szakértőként biztosítani tudja az anonimitást
  • Nem kell foglalkozniuk a cég vezetőinek a bejelentés kezelésével
  • Nem kell saját apparátust kialakítani, kiképezni

…röviden: egyszerűen meg tud felelni a munkáltató a jogszabályi elvárásoknak.

Konzultáció kérése

Scroll to Top