Megváltozott illetékszabályok

Megváltozott illetékszabályok az osztatlan közös tulajdon megszüntetése iránti perekben

A Polgári Törvénykönyv 5:83. § (1) bekezdése kimondja, hogy a közös tulajdon megszüntetését bármelyik tulajdonostárs követelheti. Amennyiben tehát a tulajdonostársak között nem jön létre konszenzusos megállapodás a közös tulajdon megszüntetésében, vagy annak esetleges módjában, az arra irányuló igény a bíróságon, polgári peres eljárás keretében érvényesíthető, azonban mint minden peres eljárásnak ennek is vannak költségei.

 

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény rendelkezik a bírósági szolgáltatások díjának megállapításáról, így a közös tulajdon megszüntetése iránti per esetén is fizetendő illeték alapjáról, összegéről:

 

Az Itv. 39. § (1) bekezdése kimondja, hogy: „Az illeték alapja a polgári peres eljárásban a per tárgyának, polgári nemperes eljárásban az eljárás tárgyának az eljárás megindításakor fennálló értéke (a továbbiakban együtt: az eljárás tárgyának értéke) (…).”

 

A per tárgyának az értékét dologi jogi perekben a Polgári Perrendtartásról szóló törvény 21. § (1)-(2) bekezdése definiálja, illetve határozza meg, eszerint: „A per tárgyának az értéke – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a keresettel érvényesített követelés vagy más jog értékével egyezik meg. A követelés vagy más jog értéke dologi jogi perben a vitás dolog vagy dologrész, illetve dologi jog értékével egyezik meg.”

 

illeték-blog-kép

Dologi jogi per alatt a tulajdonjoggal, használati joggal és a birtokjoggal összefüggő pereket kell érteni, ekként a közös tulajdon megszüntetése iránti per is ezen esetkörbe tartozik, ekként a pertárgyérték számításakor az ingatlannak, illetve meghatározott hányadának a forgalmi értéke irányadó.

 

Az ingatlan forgalmi értéke után számítandó illeték az elsőfokú peres eljárás megindításakor, azaz a kereset benyújtásakor esedékes, mely a korábban hatályos illetéktörvény szerint a peres eljárásban a pertárgyérték 6%-a, de legalább 15.000 forint, legfeljebb 1.500.000 forint volt. A peres eljárások illetékrendszere azonban egy 2025 január végén hatályba lépett törvénymódosítás szerint átalakításra került. Ennek keretében a jelenleg hatályos Itv. egyfajta sávos, kombinált számítást alkalmaz:

 

„A 39–41. §-ban meghatározott illetékalap után – ha e törvény másként nem rendelkezik – az illeték mértéke:

  1. a) peres eljárásban
  2. aa) 300.000 forintig 18.000 forint;
  3. ab) 300.001–3.000.000 forintig 18.000 forint és a 300.000 forint feletti rész 4,5%-a;
  4. ac) 3.000.001–10.000.000 forintig 139.500 forint és a 3.000.000 forint feletti rész 5%-a;
  5. ad) 10.000.001–30.000.000 forintig 489.500 forint és a 10.000.000 forint feletti rész 7%-a;
  6. ae) 30.000.001–50.000.000 forintig 1.889.500 forint és a 30.000.000 forint feletti rész 4,5%-a;
  7. af) 50.000.001–100.000.000 forintig 2.789.500 forint és az 50.000.000 forint feletti rész 2,5%-a;
  8. ag) 100.000.001–250.000.000 forintig 4.039.500 forint és a 100.000.000 forint feletti rész 2%-a;
  9. ah) 250.000.001–500.000.000 forintig 7.039.500 forint és a 250.000.000 forint feletti rész 0,5%-a;
  10. ai) 500.000.001 forint felett 8.289.500 forint és az 500.000.000 forint feletti rész 0,5%-a;”

A módosítás elsődleges célja az alacsony – 10 millió forint alatti – pertárgyértékű ügyek illetékterhének mérséklése volt, ezzel párhuzamosan a magasabb pertárgyértékű eljárások esetében viszont az illeték mértéke magasabbá vált, továbbá megszűnt a korábban alkalmazott felső illetékplafon.

 

Ugyanakkor az alábbi – a közös tulajdon megszüntetésben releváns – kedvezmény került bevezetésre:

„(1a) Ha a peres eljárásban a követelés lakástulajdonnal vagy ahhoz kapcsolódó vagyoni értékű joggal kapcsolatos, és a pertárgyérték 10.000.001–250.000.000 forint közötti, az (1) bekezdés a) pont ad)–ag) alpontja alapján megállapított illeték 50%-át, de legalább 489.500 forintot kell megfizetni.”

 

Amennyiben tehát a pertárgyérték 10.000.000-250.000.000 forint közé esik, és a követelés, illetve annak egy része lakástulajdonhoz vagy azzal összefüggő vagyoni értékű joghoz kapcsolódik, a fizetendő illeték összege az általános szabályok szerint számított összeg 50%-a, de legalább 489.500 forint.

 

Így ezen rendelkezés elősegíti a bírósági út igénybevételéhez való hozzáférést a magasabb forgalmi értékű ingatlanok esetében is.

 

Amennyiben a közös tulajdont megszüntető peres eljárás megindításán gondolkozik vagy közös tulajdonnal kapcsolatos problémája akadt, keresse bátran ügyvédi irodánkat.

Scroll to Top